Feeds:
Bejegyzések
Hozzászólások

Vége

“Véget ért a móka mára, zárul Miki mókatára.
De ha tetszett, nemsokára visszavárhat
Jóska, Sára, Tercsi, Fercsi, Kata, Klára,
s valahány név a naptárba.
Eljövök még hozzátok, viszontlátásra pajtások!”

Úgy döntöttem, hogy már nem folytatom a blogot tovább. Köszi, hogy eddig olvastatok!

Az esollosi@gmail.com email címen elérhető vagyok továbbra is.

Triatlon!

Az előző bejegyzés a nagy elhatározásról szólt, a mostani meg az első megmérettetésről.

Letöltöttem egy edzéstervet az internetről, és május 11-től szigorúan edzettem heti 6 alkalommal. Volt minden héten egy nap, amikor pihentem és semmit sem csináltam. Nagyon szerencsés vagyok, hogy a főiskolán minden megvan az edzéshez. Van a suli mögött futópálya, uszoda a könyvtár mellett és a konditeremben van egy bicikligép (?hivatalosan hogy hívják ezt).  A munkatársam csatlakozott hozzám, és szinte minden nap együtt edzettünk. Voltak olyan napok, amikor 5-kor keltem fel, hogy el tudjak menni úszni vagy futni. A legjobb motiváció az volt, hogy láttam napról napra a fejlődést. Az első futás alkalmával kb. 2 perc után meg kellett állni, mert egyszerűen nem bírtam levegővel. Aztán minden alkalommal pár percet adtam az időtartamhoz, és pár hete már simán tudtam 5km-et futni 35 perc alatt megállás nélkül. Talán futásban láttam a legnagyobb fejlődést, mert abban voltam a legbénább. A súlyom nem változott, de nem nagyon szoktam méregetni magam. Azt viszont látom, hogy izmok nőttek itt-ott. 🙂 Azt gondoltam, hogy ha minden nap csinálok valamit, majd fáradt leszek. Pont az ellenkezője! Semmi sem fáraszt el, mindig tele vagyok energiával. Sosem éreztem magam ennyire jól!

Eredetileg a baltimore-i triatlont akartam kipróbálni, de aztán találtam egy másikat, amiben a távok rövidebbek és közelebb van hozzánk. Múlt vasárnap volt Columbiában. Szombaton este elmentem felvenni a rajtszámomat és eligazítást is tartottak. Szombaton reggeltől estig zuhogott az eső egyébként. Aggódtam, hogy mi lesz a következő nap, de szerencsére gyönyörű, hűvös időnk volt kis napsütéssel. Az eligazításon kaptunk rajtszámot, rajtszám tartó övet, pólót és úszósapkát. 48 jeletnező volt és mindenkit ún. hullámokba (waves) osztottak be életkor és nem szerint.

Vasárnap reggel 2:30-kor felkeltem. 5-ig aludhattam volna, de kicsit izgultam és nem tudtam visszamenni aludni. Igazán nem kellett volna izgulni, mert semmi tétje nem volt a dolognak, de ezt persze ezt könnyű mondani. 6 után értünk Columbiába, ahol a depónál kezdtünk (angolul transition zone). Itt először filctollal ráírták a rajtszámom a jobb kézfejemre, jobb karomra, és az életkoromat a bal vádlimra. A rajtszám első számjegye a hullám száma, amibe beosztottak, az utolsó számjegy pedig a sorom száma. 407 azt jelentette, hogy a 4. csapattal indultam az úszással és a 7. sorban úsztam. Az életkoromnál pedig azt kellett megadni, ami ezév december 31-én leszek. Nem igazán tudom, hogy miért kell az életkort a lábra írni.

Body marking: the age has to go on the left leg for some reason

A jelölés után következett a “bedepózás”, azaz a felszerelések előkészítése. A biciklik egy nagyon egyszerű fémvázra kerültek. Mellette egy kis törülközőre kellett kitenni az első váltáshoz szükséges felszerelést: törülköző, zokni, cipő, bicajos nadrág, bicajos szemüveg és bukósisak. Mögé került a második váltáshoz szükséges felszerelés, ami az én esetemben csak a rajtszám volt.

Transitional area is set!

Elég sok szabály van triatlonban, amit részletesen elmagyaráztak szombaton este, azokra most nem térek ki. Hogy mikor lehet levenni a bicajt a tárolóról (csak akkor, ha a sisakod már fent van és be van kapcsolva stb.). A szombati egész napos eső miatt hatalmas sár volt a depó területen. Majdnem bokáig elsüllyedtem benne, mikor odaértünk és még el sem kezdődött az egész, de már térdig sáros voltam.

Miután mindent előkészítettünk, felmentünk az uszodához, ahol jó amerikai szokás szerint meghallgattuk a himnuszt és a szervező mondott egy rövid beszédet. Ekkor már csak kétrészes úszódressz volt rajtam és iszonyatosan fáztam, de valahogy az adrenalin segített. Az uszoda szabadtéri volt és fűtetlen, úgyhogy a víz is eléggé hideg volt, főleg a benti uszodához képest, amiben végig gyakoroltam. És így lett triatlonból vizes póló verseny. 🙂 Az úszást mérték egyedül, a 275 métert 7 perc 55 másodperc alatt úsztam le. Itt esett le, hogy miért gyorsúszással mennek a többiek és nem mellúszással: egyrészt gyorsabb, ahogy a neve is mutatja, és kevésbé erőlteti meg a lábakat, amire szükség van a követező 2 versenyszámban. Úszás nem volt különösebben fárasztó.

Waiting for our wave to start

Innen leszaladtam a depóhoz, felvettem a bicajt. A kerékpáros rész nagyon szép helyeken vezetett, 3 kört kellett megtenni nagyobb emelkedők és lejtők nélkül. Megittam egy teljes kulacs vizet és nézelődtem. Nem különösebben éreztem magam fáradtnak 10 km bicajozás után, de nem volt rendesen beállítva a nyergem és a combomban éreztem a kilométereket. (Előző este átnézték a biciklimet, hogy versenyre kész legyen,  és a nyerget levették alacsonyra, én pedig elfelejtettem visszaállíani.)

Biking

A második váltás már érdekes volt. Ez volt a pont, ahol nehéz lett a verseny. Letettem a biciklimet, levettem a sisakot, szemüveget, felvettem a rajtszámot és elkezdtem futni felfelé a lejtőn. Kb. olyan érzés volt, mintha zselatinból lenne a combom, és nem tűnt olyan jó ötletnek a futás bicajozás után. Itt értettem meg, hogy miért kímélik/pihentetik a lábukat a többiek úszás alatt: mert az utolsó két részben szinte csak a lábat használod és a karod tud pihenni! Ennek ellenére tudtam, hogy csak 2km a futás, le tudom nyomni, ha akarom és végülis azt is sikerült megállás nélkül teljesíteni. Még egy kis sprintre is volt erőm a célvonal előtt! 🙂

The finish line

Csomó mindent tanultam az első triatlonból, de talán az a legfontosabb, hogy sokat kell inni. Annak ellenére, hogy megittam 8ml vizet biciklizés közben (ennyi fér a kulcsomba), éreztem, hogy kiszáradtam a verseny végére. Futás közben voltak vizes asztalok kitéve, ahol el lehetett kapni egy pohár vizet menet közben, de én nem ittam, mondván 1 kulacs víz csak elég. Nem volt elég. 🙂

Maga a verseny nagyon jól szervezett volt, önkéntesek drukkoltak végig, bíztattak bennünket. Lehetetlenség volt eltévedni az erdőben. (Nekem ez volt az egyik félelmem. :)) Nagyon pozitív élmény volt, és triatlon a legjobb, legizgalmasabb sport, amit valaha is kipróbáltam! Már kinéztem a következő versenyt magamnak…

Zárásnak egy kis triatlon humor:

Anyák napja

Vera: Anya, én azt szeretem benned, hogy mindig meleg a tested, jó a szagod és puha a bőröd.

Az intellektuális képességeimről, kedves természetemről nem tett említést. 🙂 Hátha jövőre anyák napján azok is előjönnek.

Mozgás meg sport

Mozogni jó! Rendszeresen mozogni még jobb!

Február végén meglátogattam az uszodát a fősulin. Magam sem értem, hogy miért nem tettem ezt meg 2 évvel ezelőtt, amikor elkezdtem itt dolgozni. Emlékszem, hogy elmentem a konditerembe, és nagyon szomorú helynek tűnt, emberek nélkül, sok géppel és nem mentem vissza. Az uszoda elriasztott, mert macerás hosszú hajjal a hajszárítás stb. Ezt az akadályt aztán könnyen legyőztem, mert egyszerűen nem szárítok hajat, vizes hajjal megyek vissza az irodába (anyukámnak ne mondjátok meg, mert nagyon haragszik a vizes hajazásomra ;)).

Kb. heti háromszor úszok 30 percet, mert csak ennyi fér bele 1 óra ebédidőbe, ha zuhizni is akarok. A legjobb ebben a rendszerben, hogy ugyanakkor jövök dolgozni mint eddig, és ugyanakkor megyek haza is, csak közben letudom az úszást. Nem vesz el az amúgy is rövid esti, családi időből! Gondolkoztam, hogy mit csináltam eddig ebédidőben, és igazán nem emlékszem rá, biztos nem lvolt fontos. Facebook olvasás és hasonló tevékenységek. Az első alkalom után nagyon izomlázam lett mindenhol, karomban, lábamban. A második után éreztem kicsit, de azóta egyáltalán nem érzek semmit. Ilyen ha az ember formában van? 🙂 Azt tudni kell, hogy felső karizom, mint olyan nekem sosem volt. Csodálkoztam is, hogy mi mozgatja a karomat, mert izomnak még nyoma sem volt arrafelé. Aztán 1-2 héttel ezelőtt testápolót tettem a karomra, és valami furcsa kis dudort vettem észre. Egy izom kezdemény!! Magam sem hiszem el, de izom nőtt a karomra! Csak akkor lehet észre venni, ha koncentrál az ember rá, de ott van. Aztán rájöttem, hogy ez az az izom, amivel kiemelem magam a vízből mellúszáskor. Van azért itt ok-okozati összefüggés! Úszás megnyugtat. Olyan, mint a meditáció, főleg, ha az ember elkapja a jó ritmust. Én általában már a medence széléhez érve annyira örülök, hogy lépcsőn lemászás helyett csak simán beleugrok a vízbe, és olyan gyorsan kezdek úszni, ahogy tudok. Aztán pár hossz után visszaveszek a kezdeti tempóból, de mellúszás olyan, mint a séta: órákon át tudnám csinálni fáradság nélkül. Azt azért hozzátenném, hogy a technikám biztos rossz, és nem tudok fejest ugrani meg szabályosan fordulni, de nekem így is nagyon élvezetes. Júliusban szeretnék beiratkozni haladó úszás órára, ahol megtanítják a fordulást és pillangót. A gyorsúszást sosem szerettem, olyan ideges, a levegővétel teljesen kényelmetlen, de ettől a héttől ráveszem magam, hogy gyakoroljak. Hátha ki tudom találni mit csinálok rosszul és azt is tudom élvezni.

Múlt szombaton volt Vera első 1km-es futóversenye. Nagy élmény volt mindenkinek. 6 hétig edzett a suli futó klubjával (holnap lesz valami futó klubbos buli nekik, megadják a módját!). Esténként elmentünk együtt futni 1km-t, ami tök jó volt, csak Vera állandóan nyomta a szöveget közben. 🙂 Aztán fájt az oldala. Közben biciklimánia is van a családban. Vera megtanult pótkerék nélkül menni, Rozi mesteri fokra emelte a futóbiciklizést. Múlt szombaton jött innen az ihlet, hogy triatlonozni kellene! Elhatároztam, ha törik, ha szakad, végigcsinálom a legrövidebb triatlont. A legrövidebb távot sprintnek hívják itt, ami 300 yard (275m) úszás, 8 mérföld (13km) bicaj és 3 mérföld futás (5km). Ez nem tűnik vészesnek. Vagy csak én vagyok optimista? Persze a három egymás után van, és talán ez benne a nehéz. 1/4 km úszást simán most megcsinálnám, 13km bicajozást is. 5km futás kicsit necces lenne, de az sem teljesen elérhetetlen. Mától fogva célirányosan elkezdek felkészülni erre a sprint triatlonra. Lesz egy verseny Baltimore-ban, augusztus 9-én.
Triatlonban jártasak, osszátok meg az élményeiteket!
Gyorsúszásban jártasak, mi a titka a jó technikának?

Magyarország 2015

Március végén, április elején volt egy jól sikerült magyarországi utunk, amiről pár száz képet láthattok itt:

https://www.flickr.com/photos/sikeri/sets/72157651749957522/

Visszatértem!

Olyan sokan hiányoltatok, hogy muszáj volt visszajönni. 🙂 A majdnem 1 éves szünetnek nem volt semmi különös oka, csak nagyon nem volt időm írni. Utána már lehetetlennek tűnt bepótolni a sok érdekes dolgot, ami történt velünk.

Múlt héten nagy esemény történt: levettük Vera bicajáról a pótkereket. Derek összevágott egy videót az eseményről. Angolul van, bocsi:

Lázár Ervin: Fába szorult hernyó

Az utóbbi 2 hétben máshogy olvasok este a lányoknak. Eddig mindig kiválasztották maguknak a könyveket, leültünk hármasban és úgy olvastunk. A kihívás ebben persze az, hogy amit Rozi nagyon szeretne (Boribon, Babóca), az már nem olyan érdekes Verának.

Továbbra is választanak egyet, amit közösen mesélünk, majd utána bebújnak az ágyba, és úgy olvasok egy mesét, hogy nem látják a képeket, csak hallgatják őket az ágyban. Ez azért jó, mert olyan könyveket is tudok olvasni, amiben nincs kép. Így olvastuk el fejezetenként az Alice csodaországban-t. (Ami mellesleg teljesen kimaradt nekem gyerekkoromban, és felnőttként furcsa volt.) Múlt héttől pedig Lázár Ervintől olvasom A hétfejű tündért. Ebben a könyvben a harmadik mese a Fába szorult hernyó. (A Magyar Elektronikus Könyvtárban megvan.) Tegnap este elmeséltem a lányoknak, és teljesen kibuktak. Hogy ennek nincs vége, olvassam tovább. Hiába erősködtem, hogy ez ennyi, végére értem. Veronika simán hazugsággal vádolt, mert hogy mese így nem végződik, én nem olvastam el a végét és hazudtam. Nagy nehezen lenyugodtak a kedélyek, megbeszéltük a sötétben a napunkat, már kezdtem volna énekelni (mert még mindig végig megyünk az elalvás előtti rituálén), aztán Vera megszólalt: “Anya, én nem tudok aludni, mert a hernyó még mindig kiabál a fában. ” 🙂 Improvizálni kellett egy befejezést a mesének, és így tudtak nyugodt szívvel aludni menni. 🙂

Nektek mit szóltak Lázár Ervinhez a gyerekek?

Kindergarten

Amerikában minden megyében máskor kezdődik az iskola. Legtöbb helyen szept. 2-án volt az első iskola nap, nálunk aug. 25-én. Aug. 22-én, pénteken délután pedig szervezett a suli egy nyílt napot. Hármasban mentünk el, és készítettünk egy posztert, ami később felkerült a folyosó falára, és jó móka volt megkeresni a második nyílt napon. (Igazán nem értem, hogy miért volt két nyílt nap, mi mindkettőre elmentünk.) Ez a nyílt nap lett volna az első alkalom, hogy találkozzunk a tanító nénivel, de nem volt ott, mert éppen szafari nyaraláson volt, és csak az iskolakezdés 3. napjára érkezett vissza. Ezen mi egy kicsit kiakadtunk, hogy helyettesítővel kellett kezdeni az iskola első két napját, de azóta túltettük magunkat az ügyön. A termet viszont megnéztük, és a tanító segédje megmutatott mindent, válaszolt a kérdéseinkre.
Hétfőn én már annyira izgultam, mintha nekem lett volna első napom iskolában! Ki is vettem egy teljes nap szabadságot. Az első héten a kajáldálban gyülekeztek a kicsik, és onnan vitték be őket a terembe. A második héttől pedig a főbejáratnál le kell adni őket, és maguktól kell bemenniük a terembe. Szülők nem mehetnek be a terembe reggelente. Az első időszakban ez volt a legstresszesebb része a sulinak, mert Vera nem emlékezett, hogyan kell a terembe eljutni (a suli nekem is egy útvesztő, de az ő terme könnyen megközelíthető). Második hét első napján az iskola igazgatója kézen fogta és bevitte. 🙂 Amúgy az igazgató nagyon szimpatikus fiatal fickó, közvetlen, barátságos a szülőkkel és gyerekekkel. Mindketten nagyon kedveljük Derekkel. Erre rátett egy lapáttal, amikor a második nyílt napon bemutatkozott és elmondta, hogy nem hisz a büntetésben. Mondván, ha valaki nem tud írni, megtanítják. Ha valaki nem tud olvasni, megtanítják. Ha valaki nem tudja, hogyan kell viselkedni egy iskolában, akkor az ő dolguk megtanítani a gyereknek, mindenfele büntetési módszerek helyett. Minden reggel a főbejáratnál áll és köszönti a szülőket és a gyerekeket.

Csapongok, de olyan sok élményem van!

6 kindergarten osztály van. 5-re terveztek, de annyi a gyerek, hogy indítani kellett egy 6. osztályt. 18-19 gyerek van minden osztályban, 2 tanárra jut ennyi, ami itteni mércével jó aránynak számít. A suli úgynevezett “title 1”, ami azt jelenti, hogy bizonyos arány felett van az alacsony jövedelmű családok száma, akik ingyen étkezésre jogosultak. 2. heten kiküldtek a papírokat, hogy mennyi is az az éves jövedelem, amivel ingyen reggelit és ebédet kapnak a gyerekek, és én teljesen leültem, mert a mi jövedelmünk harmada. Sosem éreztem magam ilyen gazdagnak! Aztán elhűltem, hogy annyi pénzből hogyan élnek meg a családok… No mindegy, ami jó, hogy ilyen title 1 sulikban az osztályokban a gyerekek száma majdnem fele az átlagnak.

Már az első napon az is leesett, hogy teljes kisebbségben vagyunk. 67% a gyerekeknek spanyol ajkú, kb. 12% fehér, 11% fekete. Minden kétnyelvű spanyol-angol. Az igazgató beszédjét fordítottak, a tanárok kivétel nélkül folyékonyan beszelnek spanyolul, minden kommunikáció a suliból két nyelven jön, stb. Engem nem zavar, hadd szokjon a bábeli zűrzavarhoz, nem baj ha majd az évek során ragad rá egy kis spanyol.

A 4. hetet tapossuk már, és eddig imádja Vera a sulit. Tényleg nagyon aranyos feladatokat találnak ki nekik. Megvannak a viselkedési szabályok, és ha valaki jó, akkor kap a nap végén egy csillagot. (Van egy mappa, amiben a tanító néni küldi haza a dolgokat, mi meg aláírjuk, visszaküldjük őket ugyanebben a mappában. Üzenőfüzet helyettesítő.) Ha kigyűlik a hét végére az 5 csillag, pénteken Kincsesláda Nap van és választhatnak valami műanyag vackot egy kincses ládából.

Minden nap más helyre mennek: hétfő könyvtár, kedd technológia, szerda rajz, csütörtök zene és péntek tesi óra. Nincsenek szünetek, hanem órák közben sokat mozognak a teremben. Néha önállóan dolgoznak, néha ketten együtt, néha csoportban. Kialakítanak a teremben egy-egy projektnek egy helyet és ha kész van eggyel, a másik helyre mehet. Úgy tűnik itt nincsen igazan padban ülés hosszútávon.

Van meg egy “Nap Csillaga” rendszer is, ami a naposnak felel meg. 1 napra az a gyerek lesz a tanító néni segítője. A tanító néni mellett ülhet egy székben, vezetheti a sort a menzára és minden osztálytárs rajzol a nap folyamán róla egy képet, amiből egy könyv lesz a nap végére. Vera múlt héten volt először “star of the day” és nagy élmény volt neki. 🙂

Van közös olvasás, és számokat, betűket tanulnak. Ez nekem a legnagyobb negatívum az itteni iskolában. Bárcsak várnának vele egy evet, de mindenhol ez van sajnos.

Ebedet lehet vinni otthonról, vagy menzán is lehet enni. Ebed után kint vannak az udvaron.

Tanítás 9-tol 3-ig van. 3 után napközibe megy Vera, ahol udvaron szaladgálás van főleg.

A tanító néni nekem nem igazan volt szimpatikus, de Vera nagyon-nagyon szereti, és az a lényeg. Reméljük a lelkesedés megmarad az év végéig.

Vannak barátai. 🙂 Van 2 kisfiú, akivel reggelente együtt szoktak bemenni (kéz a kézben!). Van egy kislány, akivel az osztályban játszik, és egy harmadik kisfiú, aki másik osztályban van, de napköziben együtt játszanak.

A második nyílt napra Rozit is elvittük. Az igazgató beszelt egy kicsit az iskoláról, majd elmentünk a terembe, ahol a tanító néni elmondta a napi menetet, válaszolt a kérdésekre, megmutatta a terem részeit, és feliratkoztunk az első fogadó órára, ami novemberben lesz esedékes.

Itt van meg egy kép az első napról. Rozinak is fel kellett venni egy hátizsákot, természetesen. 🙂

Az idei családi nyaralás csak egy hét volt, 9 nap hétvégékkel, de nagyon jól sikerült!
Szombaton kezdtünk a gaithersburgi búcsúval. Az idei volt a 3. év, hogy mentünk, és még nem vesztett a varázsából. Leparkoltuk az autónkat a plazánál és iskolabusszal mentünk. A lányoknak ez nagy élmény. Láttunk egy grizzly medve bemutatót, ami nekem nagyon-nagyon szomorú volt. A két medve fogságban született, ezért nem tudják visszavinni őket a természetbe, mert nem tudnának élelmet szerezni. Ezért viszik őket városról városra, és bemutatják őket a nagyközönségnek. Azt hiszem ezt azért mondták el, hogy az emberek jobban érezzék magukat, de nekem semmivel sem volt jobb. Verácskának nagyon tetszett. Néztünk nyuszikat, disznókat és teheneket. Majd az állatos részről átmentünk a búcsús részre. Hálistennek sergőkbe még mindig nem akartak beülni, de volt 2 játék, amit kipróbáltak, és nagyon tetszett nekik. Az egyik az ún. aranymosás volt. Kaptak egy homokkal teli zsákot, meg egy fa szitát, és vízben ki kellett szitálni a homokot, hogy megtaláljak a kincseket. A kincsek mindenféle ásványok voltak. Soha jobbkor nem jöhetett volna ez a játék, mert mindkettőjük köveket gyűjt mostanában. (Kérdés kőgyűjtő gyerekek anyukájához: hol tartjátok a kő gyűjteményt a házban?) A vállalkozó adott hozzá egy lapot, ahol képekkel és nevekkel minden ásványt be tudtunk azonosítani. A lányok imádták. A másik kedvenc játék ügyességi volt. Kaptak 20 pingpong labdát, amivel befőttes üvegekbe bele kellett találni. Az üvegben viszont volt valami, ezert a labdák könnyen kipattantak belőle. Ha 1 labda belement egy üvegbe, kaptak egy aranyhalat. Háromszor próbáltak meg, és Rozinak sikerült először. Reménykedtem, hogy Vera is beletaláljon, mert iszonyatos veszekedés lett volna 1 halból. Szerencsére neki is sikerült, és mi 5 perc alatt kisállat tulajdonosok lettünk, amire egyáltalán nem voltunk felkészülve. A lányok olyan boldogok voltak! Rögtön elneveztek őket: Veráé Tűz (mert narancssárga a színe), Rozié Hableány (mert vízben él, haha!) lett. A búcsúból elrohantunk a Petcoba, megvettük a legkisebb akváriumot. Még este fel is állítottuk, és a halak azóta is megvannak. Élnek, mint hal a vízben! (Nem gondoltuk volna, hogy túlélik a megpróbáltatásokat.) A lányok minden nap etetik őket. Rozi 2 napja kekszet tett be nekik, úgyhogy volt egy gyors, éjszakai vízváltás az akváriumban. 🙂

Hétfőtől szerdáig a tengerparton voltunk, Ocean City, MD-ben. Voltunk már itt szezonon kívül, tavaly októberben, de azért más augusztusban menni a tengerpartra. Mindkettőnek megvan a varázsa! Az út kevesebb, mint 3 óra, de a lányok valami oknál fogva eldöntötték, hogy pokollá teszik a 3 órásból 4 órássá nyúlt autóutat. Rozi 4-szer mondta, hogy kakálni kell, mire mi lementünk az autópályáról, teljesen kihalt helyekre. Végre mikor találtunk nyilvános wc-t, bejelentette, hogy “csak puki volt” és nevetett. Negyedik alkalom után már nem álltunk meg. Amikor megérkeztünk a hotelbe, Derek megkérdezte, hogy mennyit kellene fizetni pluszban, hogy az óceánra legyen kilátásunk. A recepciós kedvesen felajánlotta, hogy ingyen ad nekünk egy ilyen szobát. 🙂 Este miután a lányok elmentek aludni, sok időt töltöttünk a teraszon, csak hallgattuk a hullámokat, nagyon nyugis volt. Első délután lementünk a partra. Vera egész idő alatt a vízben volt, Rozi inkább sirályokat kergetett és homokozott. Este elmentünk kajálni egy szép étterembe – már nem is emlékszem mikor voltunk utoljára normális étteremben, ami nem Chipotle vagy Chic Fil A. Másnap reggel sétáltunk a boardwalkon, szerettünk volna egy családi fotót csináltatni, de Rozi nem volt hajlandó beöltözni kalóznak, ezért csak Derekről és Veráról készült kép. Amíg Rozi aludt délután, Derek lement Verával vizeskedni. Délután elmentünk egy múzeumba és egy kagyló boltba. Az utóbbi nagyobb élmény volt, mint az előbbi. Szerda reggel átmentünk Assateague szigetre, ami mindössze 20 perc Ocean City-től. Assateague egy 60 km hosszú, nagyon keskeny sziget, a szárazföld és az óceán között. Északi része Marylandhez tartozik, deli része mar Virginia. A sziget a vadlovairól híres, amiből csak 3-at láttunk. Nagyon érdekes hely, amikor a lányok nagyobb lesznek, jó lenne egyet itt sátrazni majd.

Csütörtökön elmentünk anyósomhoz, és pénteken közösen megnéztük az Advanture Aquariumot New Jersey-ben. Egy hét alatt 4 államban jártunk: Maryland, Delaware, Pennsylvania és New Jersey! 🙂 Az akvárium nagyon jó volt, a lányok élveztek. Ez az egy hét nyaralás vízi dolgokról szólt ebben az évben. Sokat tanultak tengeri állatokról, mindenki jól órezte magát. Nekem külön élmény volt a philadelphiai felhőkarcolókat látni a New Jersey oldalról.

Nyári tábor – 2. rész

Közben aztán rájöttem, hogy amit itt nyári tábornak hívnak, az otthon a nyári napközi (napközis tábor?), mert ugye csak nap közben vannak ott a gyerekek, és nem alszanak ott. 🙂

A második hete a napközinek még jobb volt, mint az első hét. Olyan furcsa, hogy ilyen rövid idő alatt is teljesen megszerettük a helyet, és otthon ereztük magunkat.

Verácska ugye az első naptól nagyon jól erezte magát. Második héten mindenkinek “A víz alatt” volt a heti téma. Csináltak halakat kézműves foglalkozásokon, elmentek a Germantown Splash Park nevezetű vízi parkba, meg kétszer a bethesdai medencébe pancsolni. A hét végén pedig ugráló várat állítottak fel nekik, ahol leadták a felesleges energiát. Sokszor jó lenne ilyen ugráló vár otthonra is, főleg akkor, amikor már egy hete esik az eső és nem lehet kimenni a szabadba.

Rozinak döcögősen indult a napközis tábor, de vasárnap kijelentette, hogy ő már nem fog sírni az oviban. Majd hétfőtől péntekig nem sírt. Ilyen könnyen ment. Neki továbbra is a gyöngyfűzés volt a kedvence (anyja lánya) és a víz golyók. No, ennek sem tudom a magyar nevét, segítsetek ki. Kicsi golyók, amiket vízbe kell tenni, és zselés állagúak lesznek. Hogy mit lehet velük csinálni? Valójában semmit :), de még én is játszottam velük reggelente, mert olyan jó érzés fogdosni őket. Névnapjára ilyet fog kapni.

Oneness tényleg egy idilli hely gyerekeknek. Béke szigete a fővárosi őrületben. Jó lenne, ha meg tudnánk engedni magunknak egy ilyen iskolát, de sajnos nem megy. Addig is nyaranta pár hétre el tudjuk küldeni őket.