Mióta itt lakunk, sok embertől hallottam a Kentlandsről. Ez egy lakópark a városunkban, Gaithersburgben, kb. 15 percre a mi házunktól.
A Mom’s Club szervezett egy találkozót a kentlandsi bio boltban, ahol minden pénteken van gyerekeknek egy olvasós kis program. Olvasás után adnak nekik gyümölcsöket és más rágcsálnivalókat – ingyen. Ez volt az első alkalom, hogy elmentem a Kentlandsbe. A belváros részt aranyosnak találtam, de mű kinézete is volt egyben. Dereknek úgy fogalmaztam, hogy “artificially cute”, azaz mesterségesen cuki. Ő is egyetértett vele, amikor elvittem. Ma ismét elmentünk oda egy boltba, de Derek elfelejtett befordulni, ahol kellett volna és a boltos belvárosi rész helyett hirtelen a lakóparkban találtuk magunkat és teljesen elájultunk tőle. Olyan volt, mintha hirtelen időben és térben elutaztunk volna az 1800-as évek Angliájába. Nagyon-nagyon aranyos kis házak, gyönyörű utcák, mindenhol járdák és még kis titkos gyalogos utak fel a hegy tetejére. Körbeautóztuk és megállapitottuk, hogy jó lenne itt lakni. Aztán mikor hazajöttünk, megnéztem a házakat a neten és jött a hidegzuhany. A házak 700,000-nél kezdődnek, a sorházak 400,000-nél. Ennyit a Kentlandsben lakásról.
Megnéztem a Kentlands hivatalos honlapját is. Nem hiába éreztem úgy, hogy ilyen helyen még sosem jártam! A Kentlands mint épitészeti projekt egy teljesen új irányzatot képvisel, az úgynevezett new urbanism vagy neo traditional town planning. 1980-as évek elején kezdtek Amerikában olyan lakóparkokat tervezni, ahol minden elérhető gyalog: boltok, házak, albérletek, éttermek. Magyaroknak ez nem nagy cucc, Csebokszáriban is el lehet gyalog menni mindenhová, de Amerikában elég ritka az ilyen kertváros. Eddig azt hittem az embernek két választása van itt: egy városban lakni, lakásban, ahol minden gyalogosan elérhető, vagy kiköltözni a kertvárosokba, ahonnan autóval kell bejárni mindenhová, de sokkal nagyobb teret kapsz a pénzedért. Nos, úgy tűnik ez a new urbanism próbálja a kettőt keresztezni. Amerikában is csak néhány ilyen kezdeményezés van, de a kentlandsi árakat nézve, nagyon bejön ez az új irányzat az embereknek.


