Rozi 5 hónapos

Drága kicsi Rozink 5 hónapos volt hétfőn, de nem tudtunk ünnepelni. Vera múlt héten hazahozott egy jó kis ovis vírust, ami takonnyal és 40 fokos lázzal járt. Szegény Rozi is elkapta és vasárnap már neki is 39-40 között volt a láza. Ez volt az első lázas betegsége, és annyira sajnáltam, hogy már ilyen korán szenvednie kellett. Azóta már jobban van, de mikor az orvos meglátta hétfőn, ő is megijedt és mondta, hogy menjünk el kedden is kontrollra. Szegény annyira beteg volt, hogy sírni sem tudott, csak nyöszörögni.

Amúgy jól van, a betegséget leszámítva. 15 font 1 oz, azaz 7 kiló fölött van. Az orvosunk már nyomatná neki a szilárdat (Amerikában 4 hónapos korban kezdik a hozzátáplálást). 1-2 héten belül megpróbálkozunk majd vele. Az orvosi rendelőben rám hozták a frászt, mert 13 lb-nek mérték hétfőn. Teljesen kiakadtam, hogy miért vesztett fél kilót 1 hónap alatt. Aztán kedden egy másik szobában 15-nek mérték és így derült ki, hogy elromlott az egyik mérlegük. 

Pénteken megtanult sikítani. 

Tegnaptól pörgeti a nyelvét és köpköd. Ugyancsak tegnaptól próbálkozik a mászással. A kis fenekét emelgeti. Emlékszem, hogy ezután a négykézláb hintázás jön és utána nincs megállás. Ha ki tudja támasztani a lábát, már rúgja is el magát.

Az alsó 2 foga félig kint van és olyan éles, mint egy kismacskáé.

Nagyon ügyesen tud fogni és nyúlni tárgyakért. A tárgyakkal azonban össze is veszik. 

Szopogatja a lábujját.

Veronika a kedvence, mindig megnevetteti:

Éjjel 11-12 órát alszik 2 evéssel, nagyon jó. Napközben 3-szor alszik, reggel és délután rövid 45 perceset, délben egy hosszú 2 órásat általában. A nappali alvás nagy kihívás, mert Vera állandóan felébreszti. Egyszerűen nem bírja elviselni, ha Rozi alszik. 

Nagyon aranyos kis társasági emberke lett belőle. Olyan jó, hogy van egy Rozink (is).

Igaz történet arról, hogy milyen aljas emberek vannak

Derek középiskolai barátja meghalt vasárnap.
Szülinapozott egy bárban, felhivta az anyukáját, mert haza akart menni hamarabb, mint a sofőr. Ő addig úgy gondolta, hogy elindul gyalog a házuk felé, és majd találkoznak az úton. Közben egy részeg sofőr nem tudott megállni az előtte haladó autó mögött, elrántotta a kormányt és az út másik oldalán sétáló Ericet elütötte, majd gondolkodás nélkül továbbhajtott. Arrajáró idegenek hivták a mentőket és közben a fiú anyukája is megérkezett. Eric utolsó szava annyi volt, hogy “Anya, fogd meg a kezem.” Az anyukája megfogta, és meghalt. Tisztára, mint egy amerikai film, csak ez tényleg megtörtént. A fickó a baleset után még elment egy másik kocsmába inni. Másnap megszabadult az autójától, ami nem is a nevén volt. Mikor a barátai mondták neki, hogy megölte a fiút az éjszaka, annyi volt a reakciója, hogy “Oh, did I really?”.
Ilyenkor szeretnék hinni felsőbb igazságszolgáltatásban, mert az az 1-2 év, amit a börtönben fog tölteni, nem elég.

http://www.phillyburbs.com/news/local/courier_times_news/breaking_news/driver-in-fatal-hit-and-run-allegedly-admitted-being-wasted/article_95a0a37a-a722-581d-86f9-33c5fdffbff4.html#.T0QFwGgfyc8.facebook

Forgós videó

Montessori ovi

Ki nem únja még a montessori témát?

Olvastam egy érdekes cikket róla mostanában. Szerintem sem lehet véletlen, hogy a Google, Amazon és Wikipedia feltalálók mind montessori iskolába jártak. Lehet, hogy ez a módszer tényleg támogatja a kreativitást?!

Nekünk ebben a hónapban vannak nyílt napok. Mi nem megyünk, mert 1 hónapja ott voltam a teremben és láttam mit csinálnak.

Márciusban lesz egy árverezés, ahol a befolyó összeget a szülői munkaközösség a játszóterek felújítására fordítja. 10,000 dollár a cél. Nagyon aktív a SZMK!

Egyik este elmentünk egy beszélgetésre. Verára és a többi gyerekre vigyáztak az egyik teremben. Elég érdekes volt. Ahogy a szülők elkezdtek beszélni, mindegyiknek volt valamilyen akcentusa. Egy “normál” amerikai szülőt hallottam csak. Szerintem a gyerekek több, mint fele ázsiai vagy indiai. Ezzel nekem semmi gondom nincsen, de úgy tapasztaltam, hogy ezekben a kultúrákban nagyon nyomatják a gyerekeket. Hallottatok már a Tiger Mom sztereótípusról? Egy könyv tavaly nagyon nagy port kavart Amerikában, ebben egy kínai amerikai anyuka elmondja hogyan nevelte lányait. A könyvet még nem olvastam, de megrendeltem a könyvtárnak és akkor sok kritikát olvastam róla. A Wall Street Journalnak volt egy cikke róla, ami szerintem még több vitát szitott, mint a könyv maga. Ezek az anyukák nagyon keményen fogják a gyerekeket és egyedüli cél a siker. Olyan szinten keményen fogják őket, hogy ha a kislány nem tudja eljátszani a hegedűdarabot hibátlanul, akkor a kedvenc babáját bedobja a tűzbe az anyuka. (Most csak ez az egy példa jutott eszembe, nézzétek meg a linkeket.)
Nos, ezen a szülőin teljesen ez a jelenség jutott eszembe, mert minden szülő nagyon nyomatja a gyerekeket. Régi diákok is visszajöttek a szüleikkel, és kivétel nélkül mindegyik 2 osztállyal feljebb jár, mint ahogy koruk szerint kellene. Nem is nagyon tudom hogy érzek ezzel kapcsolatban. Igen, szeretném, ha a lányok nagyon ügyesek lennének a suliban, de nem hiszem, hogy ez a földi boldogság egyetlen mércéje. Inkább szeretném, hogy boldogok és elégedettek legyenek, mint sétstresszelt sikeres emberek. Ti ezzel hogy vagytok? Azért remélem van arany középút! Mert ugye ott van az érme másik oldala, az amerikai oktatás végterméke: 18 éves főiskolások, akiknek egy egyszerű egyenes arányosság vagy százalékszámítás már meghaladja a tudományát. (Fősulin láttam ilyet, meg még sokkal ijesztőbb eseteket is.) Vagy a sikeres, osztályelső, sok ösztöndíjat nyert amerikai főiskolás, aki megkérdezi, hogy Ázsiában kínaiul beszélnek-e. Szóval bekerültünk ebbe az érdekes közösségbe, ahol nagyon nagy a versenyszellem, maximális szintű oktatást követelnek a szülők a pénzükért cserébe, és bár én nem vagyok ilyen típusú, még most nincs vele gondom. Majd meglátjuk egy év múlva vagy 3 év múlva mit mondok. Persze erről az iskola, óvoda nem tehet: nincs beleszólásuk abba, hogy ki viszi oda a gyereket. Az biztos, hogy magas szintű oktatásért itt annyi pénzt kérnek az iskolák, amennyit nem szégyenlenek. Kíváncsiságképpen megnéztem mennyi lenne a montessori általános iskola, ha bejön a montessori ovi. Van egy nagyon jó nevű hely közel hozzánk, és 2000 dollárt kérnek havonta 1-4. osztályosoktól. Mondom, jó biznisz az oktatás!

Veronika 3. szülinapja

Ebben az évben annyira készültem! Annyira akartam, hogy minden szempontból tökéletes legyen a szülinapja. Nem is értem miért, mert eddig nem csaptunk nagy hűhót a szülinapok körül. Talán azért, mert láttam, hogy mennyire élvezte a karácsonyt, és most már teljesen érti a szülinapozást is. A születésnap nagyon jól sikerült, és pénteken este, egy héttel a zsúr után, mikor Derek megkérdezte tőle, hogy mit csináljunk szombaton, azt mondta, hogy ő születésnapot szeretne.

Derek főnöke adott egy szabadnapot péntekre, így már csütörtökön este el tudtunk menni Philadelphiába. Vera annyira szeret anyósomnál lenni! Teljesen fel volt pörögve egész délután, mert tudta, hogy megyünk. Táncolt, énekelt, nagyon izgatott volt. Aztán ennek megvan a hátulütője: mindig sírás van abból, mikor hazajövünk.

Szombatra esett a szülinapja, és tényleg csak 2 barátot hívtunk meg és a családtagokat. Ennek ellenére 25-en voltunk. Eddig mindig úgy voltunk vele, hogy nagy ajándék helyett inkább valami élményt adunk neki szülinapjára. Első szülinapján elvittük akváriumba, második szülinapján Kemahba, ebben az évben pedig jégkorizást terveztünk, de nem volt a kölcsönzőben lábára való kori (csak két számmal nagyobb). Legközelebb hamarabb kell megkérdezni, ez a tanulság. Szerintem sok vendéges szülinap magában nagy élmény volt neki.

Sütöttem neki gyümölcstortát, ami már tradíció lett a családban. (Főleg azért mert túl félelmetesen néznek ki az amerikai bolti torták.) Feldíszítettük az ebédlőt Sesame Street cuccokkal, és vettünk egy csomó lufit a dolláros boltban. Volt még tetkó, buborékfújó, parti sapkák meg mindenféle “fun stuff”. Veronika eléggé társasági lény, minél többen vannak körülötte, annál jobban élvezi. Talán ezért is szeret anyósomnál lenni, mert nála mindig nagy a jövés-menés. A gyertyafújás is jól sikerült, nagyon élvezte, hogy a központban van és tudta mikor mit kell csinálni. Nekem külön öröm volt, hogy anyáék Skype-on csatlakoztak hozzánk a köszöntésre.

Jó ajándékokat kapott összességében nézve. Mi anyáékkal egy babaházat adtunk neki közösen, azóta is nagyon sokat játszik vele. Megvan az első Barbie is. Én először kicsit a szívemhez kaptam, mert eddig csak waldorfos babákat és rongybabákat adtunk neki. Derek meg rögtön rám nézett, mert nem akarta elmulasztani a pillanatot, amikor meglátom Vera első Barbieját. Azóta megbékéltem vele, mert nekem is volt 2 Barbiem és imádtam őket. Ennek ellenére nem lett torz képem szépségről vagy nőkről. A Barbie autó egyébként nagy siker volt még a babaház mellett, mert be lehet csatolni a biztonsági övét. Ki gondolta volna, hogy egy autó lesz a nagy kedvenc ebben az évben?!
Egyszóval minden szép volt, jó volt, ennél már csak akkor lett volna jobb, ha az én családom is itt van.

Jó Marylandben lakni, mert…

…van hóvirág!

…van magyar ovi, még ha csak egyszer egy héten is.

…van farsangi játszóház
…van disznótor, de nem csak olyan mondvacsinált, hanem igazi bélmosós, hurkatöltős!
…van magyar logopédus, akivel már fel is vettem a kapcsolatot!

Rozi első foga, 4 hónapos oltás

Ma reggelre kibújt Rozi első foga!!! 4 hónapos és 1 hetes, hová rohanunk?!
Remélem innentől lesz egy kis szünet a következő fogakig. Olyan szinten nyáladzik, amit Veránál sosem láttunk. Szinte törülköző kell a kezünkbe, amikor folyamatosan fogjuk, mert a nyáltenger mindent elönt.

65cm, 6350g, egészséges és megkapta a következő oltásadagot.

Első hahotázás, dialógus

Tegnap Vera úgy megnevettette Rozit, hogy röhögőgörcsöt kapott – először életében. Utána mi is próbáltuk, de mi nem vagyunk olyan viccesek.

Derek: What’s your name?
Vera: Vera Sollosi.
Derek: What’s my name?
Vera: Daddy Sollosi.

Autóban betettem komolyzenét.
Vera: Anya ez szép!
Én: Igen, hallod a hegedűt? (És utánzom a hegedű hangját.)
Vera: Tücsök hegedűje?

Másnap az autóban.
Vera: Anya, I want tücsök hegedűje.

Szóval komolyzene=tücsök hegedűje.

Rozi 4 hónapos

Még 2 nap múlva ünnepeljük a 4. hónapot, de nem leszünk itthon, ezért gondoltam írok egy bejegyzést gyorsan. Hová szaladt ez a 4 hónap?! Annyira hihetetlen! Néha vannak pillanatok, amikor fogom Rozit, nézem a kis lábát, és elszomorít, hogy már nem sokáig lesz baba.

Majd jövő héten megyünk oltásra, kíváncsi leszek a súlyára, mert nagyon fodrosodik a lába és nyaka.

A hónap legnagyobb eseménye a forgás volt. Érdekes, mert vannak forgós napjai, amikor sokszor megfordul, és vannak napok, amikor nem akar forogni.

Most már nagyon megismer minket és ránk nevet. Verát pedig állandóan követi szemmel mindenhová. Még nem volt olyan röhögőgörcse, mint Verának ilyen idős korában, de sokat nevet. A másik dolog, amit nem produkált még az a lábujjmorzsolgatás, ami Vera kedvence volt ebben a korban. Azt hiszem ez majd így lesz a továbbiakban: néhány dolgot hamarabb, más dolgokat később kezd el csinálni, mint Vera. Annyira örülök, hogy részletesen írtam naplót Verával, minden részletet elfelejtettem volna, ha nincs itt a blogomban megörökítve. Ennél már csak az lesz jobb, amikor velük olvasom ezeket a bejegyzéseket vissza!

A másik nagy esemény ebben a hónapban a fogzás volt. Először csak nyáladzott, most meg már mérgesen rágcsálja is a tárgyakat. Fogalmazhatnék úgy is, hogy ráveti magát minden kezébe kerülő tárgyra, mint valami vérszomjas piranha. Ennek ellenére 12 órát alszik éjszaka, egy felkeléssel, de az sosem tart tovább, mint 20 perc. Az éjszakai édes szuszmákolást eddig még nem rontották el a kibújó fogak. Remélem nem kiabáltam el. Nappali alvás furcsa. Van egy hosszú alvása, 3 órás általában, a többi pedig 45 perces gyors-alvás. Néha 5-6-szor is alszik ilyen rövideket. Szerintem ebben az is közrejátszik, hogy nagy a hangzavar napközben itthon. Vera sikongat, ugrál, kiabál, megy a mesefilm mellette stb. Amerikában azt javasolják, hogy gyerekeknek nem szabad csendben aludni, mert akkor hozzászoknak és későbbiekben minden neszre felébrednek majd. No, Rozinak nem kell attól tartania, hogy csendben alszik, az biztos.

Kis kezével egyre ügyesebben fogja meg a tárgyakat. Most már simán rázza a csörgőt egy ideig. Ha a feje fölött lógatok valami színeset, akkor érte nyúl és megfogja. A játszószőnyegen egyre vadabb az ütögetés és kiabálás. Nagyon bele tudja élni magát: kézzel lábbal lökdösi őket. Kedvenc helye a házban a konyha, ahol a kinti erdő felé fordítom és hosszasan nézi a fákat. A téli kép nagyon kontrasztos: fehér ég, fekete ágak, szerintem ezért jön be neki.

Azért is jó, hogy Veronika nélkül tudok Rozival lenni napi 2 órát háromszor egy héten, mert ilyenkor tudunk kettesben bolondozni. Táncolni, énekelni, olvasni, megbeszélni a világ dolgait. Mindig úgy érzem, hogy Rozira kevesebb idő jut, mint annak idején Verára (ami igaz is, mert akkor csak egy gyerek volt). Ezen a rossz érzésemen segít az, hogy legalább van heti 6 óránk, amikor kettesben vagyunk, és minden figyelmem az övé.

The Kentlands

Mióta itt lakunk, sok embertől hallottam a Kentlandsről. Ez egy lakópark a városunkban, Gaithersburgben, kb. 15 percre a mi házunktól.

A Mom’s Club szervezett egy találkozót a kentlandsi bio boltban, ahol minden pénteken van gyerekeknek egy olvasós kis program. Olvasás után adnak nekik gyümölcsöket és más rágcsálnivalókat – ingyen. Ez volt az első alkalom, hogy elmentem a Kentlandsbe. A belváros részt aranyosnak találtam, de mű kinézete is volt egyben. Dereknek úgy fogalmaztam, hogy “artificially cute”, azaz mesterségesen cuki. Ő is egyetértett vele, amikor elvittem. Ma ismét elmentünk oda egy boltba, de Derek elfelejtett befordulni, ahol kellett volna és a boltos belvárosi rész helyett hirtelen a lakóparkban találtuk magunkat és teljesen elájultunk tőle. Olyan volt, mintha hirtelen időben és térben elutaztunk volna az 1800-as évek Angliájába. Nagyon-nagyon aranyos kis házak, gyönyörű utcák, mindenhol járdák és még kis titkos gyalogos utak fel a hegy tetejére. Körbeautóztuk és megállapitottuk, hogy jó lenne itt lakni. Aztán mikor hazajöttünk, megnéztem a házakat a neten és jött a hidegzuhany. A házak 700,000-nél kezdődnek, a sorházak 400,000-nél. Ennyit a Kentlandsben lakásról.

Megnéztem a Kentlands hivatalos honlapját is. Nem hiába éreztem úgy, hogy ilyen helyen még sosem jártam! A Kentlands mint épitészeti projekt egy teljesen új irányzatot képvisel, az úgynevezett new urbanism vagy neo traditional town planning. 1980-as évek elején kezdtek Amerikában olyan lakóparkokat tervezni, ahol minden elérhető gyalog: boltok, házak, albérletek, éttermek. Magyaroknak ez nem nagy cucc, Csebokszáriban is el lehet gyalog menni mindenhová, de Amerikában elég ritka az ilyen kertváros. Eddig azt hittem az embernek két választása van itt: egy városban lakni, lakásban, ahol minden gyalogosan elérhető, vagy kiköltözni a kertvárosokba, ahonnan autóval kell bejárni mindenhová, de sokkal nagyobb teret kapsz a pénzedért. Nos, úgy tűnik ez a new urbanism próbálja a kettőt keresztezni. Amerikában is csak néhány ilyen kezdeményezés van, de a kentlandsi árakat nézve, nagyon bejön ez az új irányzat az embereknek.